#nemzeti konzultáció


Ódákat zeng a kormány a mostani konzultációról
 

Ódákat zeng a kormány a mostani konzultációról

A kormányszóvivő szerint Soros György is bekapcsolódott a választási kampányba és ki akar építeni egy vidéki hálózatot is. A célja pedig továbbra is a kormány megbuktatása, illetve bevándorláspolitikájának megváltoztatása – vélte.

MTI MTI






Folyamatosan ömlik ránk Soros György
 

Folyamatosan ömlik ránk Soros György

Idén már Soros a második legtöbbet említett ember a sajtóban Orbán Viktor után, a köztévé és az állami hírügynökség tett ezért nagyon sokat. Egy átlag magyar 700-szor találkozott Sorossal, ha a kormányzati hirdetéseket nem számoljuk.

T. R. T. R.


A parlament elé vinné a Fidesz a Soros-tervet
 

A parlament elé vinné a Fidesz a Soros-tervet

A Fidesz-frakció kezdeményezni fogja hétfőn, hogy az Országgyűlés vegye napirendre azt az európai parlamenti határozatot, amely gyakorlatilag a "Soros-terv" több pontjának végrehajtását vetíti előre - mondta Halász János, a frakció szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

hvg.hu hvg.hu


Hadházy: Kamu a nemzeti konzultáció
 

Hadházy: Kamu a nemzeti konzultáció

A politikus tegnap délután rohangálhatott három helyszín között, ahol a válaszleveleket őrzik. Nem győzték meg arról, hogy valóban 1,7 millióan küldték volna vissza az íveket.

hvg.hu hvg.hu



Szijjártó pontosan tudja, mit akar Soros
 

Szijjártó pontosan tudja, mit akar Soros

A kormány pontosan tudja, mit akar Soros György, az illegális bevándorlókat be akarja hozni Európába - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Hírlapnak, hozzátéve: "mi ezt elutasítjuk, ezért a magyar kormány az útjában áll" Soros Györgynek.

hvg.hu hvg.hu



Soros György ellenkampányt indít Magyarországon
 

Soros György ellenkampányt indít Magyarországon

Csontos Csaba, a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok budapesti szóvivője szerint az üzletember azért csak most szólalt meg, mert most erősödött fel a kormánynak az a fenyegetése, hogy bevetik a titkosszolgálatokat az alapítványaival szemben.

hvg.hu hvg.hu

Soros: A hatalom hazugságokat terjeszt
 

Soros: A hatalom hazugságokat terjeszt

Pontról pontra cáfolja Soros György azt, amit a magyar kormány Soros-tervnek hív. A magyar származású amerikai milliárdos saját honlapján vette végig a magyar nemzeti konzultáció kérdéseit, szerinte egyik sem igaz.

T. R. T. R.